Főoldal » 2015 » Július » 4 » Akit egyszer megfertőz a mentőzés...
7:58 PM
Akit egyszer megfertőz a mentőzés...

Gondoltam megosztom veletek történetemet, élményeimet, tapasztalataimat, ami talán támpontul szolgálhat azoknak, akik fontolgatják, hogy ennek az igen nehéz és igen gyönyörű hivatásnak az útjára lépnek vagy csak szeretnének többet megtudni róla, milyen az a munkahely, ahol mindenkinek az a legjobb, ha nincs munka. Lehet, hogy egy kicsit fárasztó lesz néhol, de nézzétek el. Írásomban szándékosan mellőzöm munkatársaim neveit.

 

Közel két éve, hogy lehetőségem nyílt csatlakozni az Országos Mentőszolgálat állományához ápolói beosztásban. Az egész "szerelem" még 2010. március 8-án kezdődött, ekkor tettem egy ismerkedő látogatást a Debreceni Mentőállomásra és készítettem egy interjút az Észak-alföldi Régió orvosigazgatójával, dr. Pápai Györggyel. Ezután jutottam arra az elhatározásra, hogy szeretnék mentőzni, másokon segíteni. Ahogy anno ő fogalmazott, "akit egyszer megfertőz a mentőzés, azt bottal se lehet elkergetni innen". Még két évem volt hátra az egyetemi tanulmányaimból, úgy döntöttem ezek befejezése után teszek egy próbát a mentőszolgálatnál.

A Debreceni Mentőállomás garázsa

Miután befejeztem 2012-ben a tanulmányaimat, egy év ment el a lehetőségek feltérképezésére. Fontolgattam az OKJ-s mentőápolói tanfolyamot, de a jó tanácsokra hallgatva inkább az OMSZ-nál próbálkoztam.Először Debrecenben majd a Nyíregyházi Mentőállomáson érdeklődtem, mik a lehetőségek. Látogatásom során kiderült, hogy a lakóhelyem szerinti Szabolcsban nincs üresedés ápolói beosztásban, csak gépészire, de jogosítvány hiányában ez nem volt lehetőség számomra.

A nyíregyházi mentőállomás esetkocsija

Ex vízimentő rokonom tanácsára Győr lett a következő célállomás. 2013. május eleje felé járt az idő. Első utam Győrben, térképem még nem volt, telefonos segédlettel-navigálással végre sikerült eljutnom a mentőállomáshoz. Bementem az épületbe és mivel a folyosón éppen nem volt nagy mozgás így az ICS (irányító csoport) ablakán kopogtam be és kértem útmutatást. Mint mondták, ők nem tudnak segíteni, de menjek fel a másodikra az irodistákhoz és ott érdeklődjek. Felfelé menet egy úriemberbe futottam. Kérdezte, mi járatban vagyok, kit keresek. Elmondtam ki és mi vagyok és hogy szeretnék mentőápoló lenni. Jött a meglepő és felemelő válasz: "Érettségije van? Ha igen, menjen fel és töltse ki a jelentkezést". Az irodistáknál újból előadtam a mondókám, hogy ki vagyok mi vagyok és mit szeretnék. Mondták, hogy a főnökkel kellene erről beszélni, de ő most ment el, ha gondolom felhívják. Felhívták, s mint kiderült, ő volt az, akivel felfelé menet az állomás lépcsőin összefutottam, a megyei vezető mentőtiszt. Ezután jöhetett a papírozás, a jelentkezés kitöltése. A jelentkezőlap olyan rubrikákat tartalmazott, mint "Mit tud az Országos Mentőszolgálatról?", "Miért szeretne a mentőszolgálatnál dolgozni?", "Milyen önkéntes munkát végzett eddig?". Miután kitöltöttem az úrlapokat, már csak várnom kellett.

Jött a június, és mint páran bizonyára emlékeznek, ekkor volt az a bizonyos nagy árvíz Győrben és környékén. Majd jött július eleje és az örömhír, elfogadták a jelentkezésemet, küldjem el az okmányaim fénymásolatát és menjek be a megadott időpontban egy beszélgetésre és egy szintfelmérő tesztre. Erre a beszélgetésre és a tesztre valamikor július közepén került sor. A beszélgetés az állomásvezető mentőtiszttel arról szólt lényegében, hogy miért szeretnék mentőzni, milyen veszélyekkel járhat a munka, viszonylag alacsony a bér és hajlandó vagyok-e ezeket elvállalni. Majd jött a szintfelmérő biológiai alapismeretekből, amit számítógépen kellett kitölteni 20 perc alatt és legalább 65%-os eredményt kellett produkálni. Sikeresen túljutottam rajta. Megbeszéltük, hogy mivel még nincs albérletem Győrben, ezért augusztus 1-én kezdem alapszintű ápolói tanulmányaimat és állok szolgálatba a Győri Mentőállomáson. Az oktatás négy hetet ölel fel, ebből kettő elméleti és kettő vonulós felváltva (gyk.: tanulás-vonulás-tanulás-vonulás) és egy vizsga zárja elméleti és gyakorlati felmérővel, ami alapján eldöntik, alkalmas-e a jelölt a feladatra. A munkába állás előtt még volt egy üzemorvosi vizsgálat, amire az állomás ellátójában került sor. A szokásos vizsgálatok mellett megkaptam az első hepatitis C elleni oltásomat, mivel ez elengedhetetlen a mentőmunka végzéséhez.

Majd eljött az első munkanapom ápolóként. Már az állomás bejáratánál állt pár bajtárs, kézfogás bemutatkozás. Ott és később többször is lelkemre kötötték, hogy fő az udvariasság, minden bajtárshoz oda kell menni, kezet fogni, bemutatkozni, nem baj ha valakinek többször mutatkozunk be, fő az udvariasság, mivel én vagyok az újonc. Megkaptam mentoromat, a rohamkocsi ápolóját, aki később a képzésemet felügyelte, elmondta a lényeges tudnivalókat, a riasztások rendjét, hogy az első négy hét alatt, amíg betanulok, nyolcórás munkarendben vagyok, reggel nyolctól délután négyig. Elmondták, hogy a jelenléti íven és ténylegesen is az érkezés munkakezdés előtt legalább 20 perc, mert kell ennyi a mentőautó átvételére, az esetlegesen hiányzó eszközök pótlására, a távozás pedig legalább plusz tíz perc a munkaidő tényleges végétől. Aztán jött az első érdeklődő ismerkedő kérdés az egyik bajtárstól, ami bevallom, eléggé meglepett, szó szerint idézem: "Buzi vagy? Nem. Hmm. Akkor biztos valami perverz mert normális ember nem jön ilyen helyre dolgozni." 

Mivel csütörtök volt, a házirend szerint az esetkocsi várt a takarítására. Remek lehetőség, hogy közelebbről megismerkedjek a felszereléssel, amit használni fogok és amiket ismernem és előkészítenem is tudnom kell, mert hiába nem fogok eset-rohamkocsira kerülni, egy-egy esetben előfordulhat, hogy segédkeznem kell majd, például egy balesetnél. Ezek nagy részét eddig jobbára csak a filmekben, sorozatokban, képeken láttam.

Az a bizonyos esetkocsi

Miután megismertettek az alap felszereléssel, amit én is használni fogok, a ruben ballonnal (lélegeztető ballon), a merev cramer és a felfújható pneu sínekkel, a kötszerekkel, a vérnyomásmérővel, vércukormérővel és a többi eszközzel, megkaptam a pendrive-omra a szükséges tananyagot, jött az első gyakorlat: a hordágyazás és a hordszékezés. A "tanszer" a garázsban álló egyik szolgálatból kivont Hiace hordágya és hordszéke, na meg maga a mentőautó lett. Először a hord-eszközök behelyezését és kivételét vettük át előbb üresen, majd "beteggel", valamint az eszközök rögzítésének menetét. Ezután jött a lépcsőzés, másodikra fel és le hordszékkel (üresen kb 25 kg), majd hordággyal, előbb üresen, majd "beteggel". 

Ilyen hordágy van a Fordokban és a Toyotákban

 

Ezután jött az ismerkedés "ambuman"-nel, az oktatóbábúval és az alapfokú újraélesztés menetével.

A nap közben még párszor fel kellett mennem az irodistákhoz aláírni az utolsó okiratokat, mint a titoktartási nyilatkozatot és megírnom a kérvényt a TB könyvre.

Hasonlóan teltek első hetem további napjai. Alapos fejtágítást kaptam. A kicsit ijesztőbb, vulgárisabb beszédű bajtársról is kiderült, hogy jó fej, akárcsak mindenki más az állomáson, több hasznos tanácsot kaptam tőle is, mint például, hogy ha nagyon nincs ötletünk, vérnyomásmérést "színlelve" lehet időt nyerni és gondolkodni.

Megmutatták az alap kötéseket, hogyan kell fejet, bokát, kezet bekötni, hogyan kell fektetni bizonyos páciens típusokat, hogyan kell ellátni bizonyos speciális eseteket, mint például a hisztériás, pánikbeteg hölgyeket. Megtartottuk az első szituációs gyakorlatokat, ami elsőre azért nem sikerült túl fényesen. Megtanultam, hogy minden esetnél a legfontosabb, hogy először meggyőződjünk a helyszín biztonságosságáról.

Lassan letelt az első hetem, szabadidőmben igyekeztem a digitálisan kapott anyagokat amennyire lehetett megtanulni.

Jött az első vonulós hét, az első nap, amikor mentőautóra ülhettem a személyzet tagjaként. Mivel az állomásvezető mentőtiszt, aki az egyenruhákat adja ki, éppen szabadságon volt, mentorom adta kölcsön a korábban általa használt mellényt, hogy mégse tűnjek teljesen civilnek. Megkaptam a szükséges mentési dokumentációs űrlapokat, amiket kezdetben a mentőgépkocsi ápolójával párhuzamosan töltöttem, hogy belerázódjak a papírozásba is. Mivel főleg ugyanaz a mentőtisztnek készülő fiatal bajtárs mellé lettem beosztva (talán két-három alkalommal voltam más mellett), egy idő után már én vezettem a tényleges mentésdokumentációt is és a betegek kórházi átadását is rám bízták. Az első nap a 608-as kocsira kerültem. Az első eset egy szállítás volt lényegében, háziorvosi beutalt véres széklet miatt. Aznap még háromszor vonultunk ki. A második eset egy idős máj és epebeteg férfi volt. Itt találkoztam először a küldési cím keresésének "szépségeivel". A harmadik esetünk egy állítólag járóképtelen személy,  akinek a nyolcadikról való hordszékes lehozására készített fel az ICS, viszont kiérkezésünkkor a ház előtt várt minket. A negyedik eset egy "szétrobbant véna" volt. Ekkor hallottam először az "Esettel menjenek" utasítást az ICS-től. Ez nem azt jelentette, hogy üljünk át az esetkocsira, hanem, hogy esetszerűen menjünk, magyarul kékfénnyel, szirénával. Szerencsére nem volt súlyos a helyzet, beültettük a hölgyet a hordszékbe és kórházba szállítottuk. A kórházban betegátadás közben szólt az egyik nővérke, hogy a bácsi, akit korábban hoztunk meghalt, kb 4 óra telt el a két eset között. Aznap már nem volt több riasztásom.

Az első hetemen volt az egyik legnehezebb napunk. Reggel nyolctól délután fél hatig egyetlen egyszer voltunk csak bent az állomáson, ebédelni. Aznap a rohamkocsi többet ment mint mi, ami lássuk be, elég komoly. Aznap csak reggel hét és nyolc óra közt három baleset történt.

 A bajtársak viccelődtek, hogy vannak bizonyos személyek az irányításban, akik vonzzák a bajos napokat. Szerencsére voltak nyugodtabb napok is, ilyenkor átlag négyszer kellett elhagynunk az állomást a nyolcórás szolgálat alatt. A feladatok többségét az őrzött szállítás tette ki, otthonról kórházba vagy kórházból kórházba. Nem egyszer mentünk esettel. Ilyenkor a gépész és az ápoló is szólt, hogy kössem be magam. Ez a figyelmeztetés nem volt felesleges, mivel néha a biztonsági öv ellenére is úgy pattogtam az ülésben, mint egy gumilabda. Előfordult, hogy ilyen helyzetben kellett kitölteni a mentési papírokat. A leghosszabb út egy szállítás volt Győrből Budapestre a VIII. kerületi szemészetre. Ezt egy enyhén motorhibás Forddal tettük meg, percre pontosan négy óra alatt.

A vonulások alatt volt alkalmam használni a pneu síneket, oxigént adni orrszondán keresztül.

A tanulós napokon lehetőségem volt megtanulnom a főbb mentést segítő eszközök használatát, így a board, a nyakrögzítő stifneck, a lapáthordágy használatát is. Sokszor mértem vérnyomást, véroxigén szintet. Megtanítottak a rádiózás menetére. Egy idő után már én kezelhettem a rádiót, beszóltam, ha felvettük a beteget, vagy végeztünk a kórháznál, nyomtam a Tetra állapotjelző gombjait.

Még a legelső napomon szóltak, ha az állomáson segítséget kér valaki, ne bújjak ki a feladat alól. Így segédkezhettem többek közt az oxigénpalackok cseréjénél, a friss felszerelés ki és bepakolásában, az esetkocsi takarításában, a tartalék esetkocsi felkészítésében a nyárzáró koncertre, az állomás udvarának takarításában a főnökségi látogatás előtt.

Lassan múltak a napok, a hetek és eljött a vizsgám napja. A vizsga egy számítógépen kitöltendő írásbeli és egy gyakorlati részből állt. Saját hibám miatt sajnos nem sikerült túljutnom a gyakorlati részen. Ennek ellenére is igen hálás vagyok a Mentőszolgálatnak a lehetőségért és a bajtársaknak, akik időt szántak arra, hogy megpróbáljanak mentőápolót faragni belőlem.

Ezek után sokkal jobban tisztelem és becsülöm a mentősök munkáját. Olyat élnek át szinte nap mint nap, amit normál ember nem biztos, hogy el tudna viselni, olyat tesznek és látnak, amihez nem sokaknak lenne gyomra. Nem a mentőst kell hibáztatni, ha késnek, mert az sohasem az ő hibájuk, nem rajtuk múlik. Nem egy vállal közülük másodállást, mert a mentős fizetésük egymagában sajnos nem mindig elég családjuk eltartásához, mert a bérük nem azt tükrözi, amit ténylegesen megérdemelnének és ennek ellenére is jó kedélyű, kedves ember mindegyikük. Becsüljük meg őket és munkájukat.

Kategória: Életmentés | Megtekintések száma: 907 | Hozzáadta:: balzolt007 | Címkék (kulcsszavak): hivatás, tanulás, mentőápoló, Mentők, tapasztalatok, mentőzés | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
avatar

Belépés

Mai látogatók

Friss videók

Em4 Magyarország Mod: Kisújszállás Atego fényei

  • Látogatottság:
  • Összes hozzászólás: 0
  • Helyezés: 0.0

Egy kis tűzoltó története

  • Látogatottság:
  • Összes hozzászólás: 0
  • Helyezés: 0.0

Győri rendőrök tiszteletadása

  • Látogatottság:
  • Összes hozzászólás: 0
  • Helyezés: 0.0

Naptár

«  Július 2015  »
HKSzeCsPSzoV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031

Körkérdésünk

Melyik modot várod a leginkább?
Összes válasz: 218

Statisztika


Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

NépszerÜ fájlok

Copyright Emergency Magyarország © 2017 | Website Builder Templates | Emergency Magyarország