Főoldal » 2013 » Szeptember » 11 » Szeptember 11.
7:49 PM
Szeptember 11.
2001. szeptember 11-én történt a világon az eddig talán legmegrázóbb terrortámadás New York városában. A támadásban legalább 2986 ember halt meg, köztük 343 tűzoltó, akik a mentési munkálatok során lelték halálukat.

 

A 2001. szeptember 11-ei terrortámadás (gyakori rövidítése: 9/11, ami a szeptember 11-ei dátum amerikai írásmódja (kimondva: nine-eleven) az al-Káida terrorszervezet összehangolt öngyilkos merénylete volt az Egyesült Államok ellen. Azon a reggelen 19 al-Káida gépeltérítő szállt fel amerikai utasszállító repülőgépekre. A terroristák terveik szerint az USA fő jelképeinek számító épületekbe vezették bele szándékosan a repülőgépeket. A New York Cityben Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba két repülőgép csapódott be, ezzel megölve a környező emeleteken dolgozó embereket. Mindkét épület összeomlott két órán belül, az összeomlást követően több épület is az ikertornyokhoz hasonlóan összedőlt, vagy megrongálódott. A harmadik repülőgép a Pentagon Virginia állambeli arlingtoni épületébe repült. A negyedik eltérített gépet egyes feltételezések szerint az utasok visszafoglalták, azonban már nem tudták megmenteni a lezuhanásról, az utasszállító repülő Washingtontól mindössze 15 percnyire, Pennsylvania államban, Shanksville mellett csapódott a földbe. A repülőjáratok egyetlen utasa sem élte túl a támadásokat

A terrorakció folyamán géprablókkal együtt összesen 3031 ember vesztette életét. Az áldozatok túlnyomó többsége civil volt. Az Egyesült Államok válasza a terrorizmus elleni háború volt, melynek első eszköze Afganisztán megszállása volt. Így próbálták meg elkapni a tálibokat, akik al-Káida tagokat rejtegettek.

A Pentagonban okozott károkat egy éven belül kijavították, majd később a helyszínen megépítették a Pentagon Memorial emlékművet. A World Trade Center helyszínén a romok eltakarítását követően elkezdődtek az újjáépítések, 2006-ban fejezték be a 7 World Trade Center irodaépületét. A 1 World Trade Center (korábbi tervek szerint Freedom Tower) jelenleg építés alatt áll, 2013-ra tervezik az átadását. A mintegy 541 méter (1776 láb) magasra tervezett épület így Észak-Amerika legmagasabb épületeinek egyike lesz. 2007 és 2012 között további három épület átadását tervezik. 2009. november 8-án adták át a 93-as járat emlékhelyét (Flight 93 National Memorial). Ez volt az első mérföldköve a tizedik évfordulóig tervezett építkezéseknek.

2001. szeptember 11. reggelén 19 géprabló átvette az irányítást négy, Bostonból, Newarkból és Washingtonból San Franciscoba és Los Angelesbe induló repülőjáraton. 8:46-kor az American Airlines 11-es járata a World Trade Center északi tornyába ütközött, 9:03-kor a United Airlines 175-ös járata csapódott a déli toronyba.

Géprablók egy másik csoportja vezette az American Airlines 77-es járatát a Pentagon épületébe reggel 9:37-kor. A negyedik gép, a United Airlines 93-as járata Pennsylvania államban, Shanksville közelében zuhant le 10:03-kor, miután a gép utasai visszafoglalták a repülőgépet. A támadás eredeti célpontja a Capitolium, vagy a Fehér Ház volt.

2002 szeptemberében Yosri Fouda, Khalid Sheikh Mohammed és Ramzi Binalshibh dokumentumfilm készítők és riporterek azt állították, hogy a negyedik eltérített gép nem a Fehér Ház felé, hanem a Capitolium irányába tartott. Interjújukban azt is megemlítették, hogy az al-Káida kezdetben a World Trade Center helyett atomerőművekbe vezete volna az eltérített gépeket, ám később a new yorki célpontok mellett döntöttek.

A géprablók a repülőgépekre felcsempészett fegyvereik segítségével ölték meg, vagy tették hatástalanná a pilótákat utaskísérőket és utasokat. Az eltérített gépekről indított telefonhívásokból tudhatjuk, hogy késeket használtak két esetben is.Néhány utasnak sikerült kapcsolatba lépni földön tartózkodókkal a repülőgépek telefonjairól, vagy saját mobiltelefonjukról.

A 9/11 Bizottság megállapította, hogy két géprabló korábban Leatherman márkájú multifunkcionális kézi szerszámokat vásárolt. A 11-es járat egyik utaskísérője, a 175-ös járat egy utasa és a 93-as járat utasai bombákkal felszerelkezett terroristákról beszéltek, ám az utasok egyike szerint működésképtelen bombák voltak támadóiknál. A becsapódások helyszínein nem találtak robbanóanyag származékokat, így a 9/11 Bizottság jelentésében álbombákról számolt be.

A World Trade Center épületkomplexumának három épülete szerkezeti sérüléseik miatt még a támadások napján összeomlottak. A déli toronyban (2 WTC) a 175-ös járat becsapódását követően nagyméretű tűz keletkezett, melynek következtében 56 perccel később (megközelítőleg 9:59-kor) az épület összeomlott. Az északi torony (1 WTC) 102 perccel a támadás után, kb. 10:28-kor dőlt össze. Az északi torony megsemmisülésekor törmelékdarabok tüzet okoztak a hetes épületben (7 WTC). A több órán át tartó tüzek súlyos károkat okoztak az épület főbb szerkezeti elemeiben, majd a tűztől meggyengült vázú épület 17:20 és 17:21 között összedőlt. Az egész Egyesült Államokban a támadások zavart keltettek a hírügynökségeken és a légiirányítóknál. Az USA egész területén háromnapos civil légi járművekre vonatkozó repülési tilalmat vezettek be. A már levegőben tartózkodó gépeket pedig visszafordították, vagy Kanadába és Mexikóba irányították.

Becsapódás utáni események

New York válságkezelő központja a WTC-vel együtt megsemmisült, azonban a szükséges intézkedések hamar megszülettek. Fegyelmezett mentőcsapatok jelentek meg a helyszínen, és igyekeztek minden tőlük telhetőt megtenni. A WTC-től nem messze lévő 7-es Parancsnokság tűzoltói felvételeket is készítettek a 2-es, északi toronyban. Sajnos a tűzoltóknak nem volt idejük felmenni majdnem 80 emeletet a 30 kg-os felszereléssel. A WTC egy épületében összesen 98 felvonó volt található, de ezeket tűz esetén tilos használni. Egy emelet megtétele összesen kb. 1 percet vett igénybe felfelé menet, ám emiatt nem tudtak elérni a tűzig, hiszen ha fel is jutottak volna oda, lefelé már nem lett volna elég idejük. ĺgy csak kb. 40 emeletet tudtak megmászni.

Greenwich Village-ben az első becsapódás után emberek özönlöttek az utcákra, és láthatták, amint helyi idő szerint 9:50-kor összeomlik az 1-es déli torony, majd nem sokkal később 10:29-kor a 2-es északi torony is. A hírközlő szervek késedelem nélkül közvetítettek mindent. Senki nem tudta megbecsülni a halálesetek számát. Koromfekete hamuval borított emberek botorkáltak az utcákon, akiken a környék lakói próbáltak segíteni. A katasztrófa sebesültjeit azonnal elszállították, a közeli kórházak hamar megteltek. A metropoliszban szükségállapotot rendeltek el, lezárták a környéket és a hidakat, a földalatti és vasúti forgalmat átmenetileg felfüggesztették. A lezárt területre csak mentőcsapatok, rendőrök, tűzoltók és a válságstábok tagjai léphettek be. Este 18:00 óra körül kezdett apadni az érkező sebesültek száma. Sötétedésre részlegesen helyreállították a metróközlekedést, a hidakon és az alagutakon megindulhatott a kifelé irányuló közlekedés. A felgyülemlett tömeg 20:30 körül oszladozni kezdett, az utcák lecsendesedtek. George W. Bush elnök nemzethez intézett beszédében a megtorlás csak jelzésértékűen szerepelt. Az elnöki beszéd után az emberek ismét elárasztották az utcákat.

Éjfél körül félkatonai jellegű válságművelet vette kezdetét. A parancsnoki posztot a helyi tűzoltóállomáson rendezték be, Rudolph Giuliani polgármester főhadiszállása is itt működött. Az Üdvhadsereg mozgó konyhákat állított fel. Északon a St. Vincent Kórház mint a legfőbb fogadó állomás működött. Ideiglenes hullaházat hoztak létre a folyó túloldalán, New Jersey-ben. Az első becslések alapján 10 ezer halottra készültek fel.

Az összesítések alapján legalább 2986 ember lelte halálát a támadásban, köztük a négy repülő összesen 265 utasa, 343 tűzoltó, 23 rendőr és 37 kikötői vámtiszt, akik a mentésben segédkeztek és legalább 2318 ember a toronyházakban, illetve azok, akik a környezetben, valamint az alattuk található metróállomásokon tartózkodtak.

Összesen huszonöt épület rongálódott meg a támadásban, ebből a World Trade Center 7 épületből álló együttesén kívül a Deutsche Bank épülete sem volt helyrehozható, ezt le kellett bontani. Ezeken kívül még négy metróállomás is súlyosan megrongálódott, illetve részlegesen beomlott.

Emléknap

Az események után nyolc évvel Barack Obama amerikai elnök a hazafiság napjának nyilvánította szeptember 11-ét. Minden évben egy perces néma csenddel és az amerikai lobogó félárbocra engedésével emlékeznek az áldozatokra. A WTC egykori helyén önkéntesek és családtagok olvassák fel a támadásnak áldozatul esett összes ember nevét.

Kategória: Emergency | Megtekintések száma: 1114 | Hozzáadta:: balzolt007 | Címkék (kulcsszavak): szeptember 11 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
ComForm">
avatar

Belépés

Statisztika


Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

A fejezet kategóriái

Fórum infó

Friss videók

Audi Q5 MOK

  • Látogatottság:
  • Összes hozzászólás: 0
  • Helyezés: 0.0

Audi A4 MOK

  • Látogatottság:
  • Összes hozzászólás: 0
  • Helyezés: 0.0

Próbariadó Győrben

  • Látogatottság:
  • Összes hozzászólás: 0
  • Helyezés: 0.0

Naptár

«  Szeptember 2013  »
HKSzeCsPSzoV
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30

Körkérdésünk

Melyik modot várod a leginkább?
Összes válasz: 345

Friss képek

Ajánlott oldalak

Copyright Emergency Magyarország © 2024 | Website Builder Templates | Emergency Magyarország