12:46 PM Tölthető a Debrecen Mod 2014.2 | |
Az utóbbi időben nincs túl sok szabadidőm a modokkal foglalkozni, de ennek ellenére is vannak érdekességek, újítások, apró változások. Lássuk, mik is ezek. Először is a magyar Em4 modok közül elsőként a Debrecenben találkozhattok majd Skoda Yeti-vel mind rendőr, mind katvéd kivitelben. A rendőröknél új jármű a Nissan Patrol, ami a régi zöld terepjáró helyét vette át. A honvédségi tűzszerész autókkal nem a TEK érkezik, mint eddig, hanem honvédek, a bombák hatástalanításához be kell öltöztetni őket. A tűzoltóknál új jármű a Steyr-Bronto. Kisebb javításokat kapott a műszakimentő Sprinter megjelenése. A mentőkhöz bekerült az új Profile gyártású MB Sprinter rohamkocsi, a Toyotát váltotta. Egységeink nagy része megkapta a "Stand-by" (készenlét/továbbítható/szabad, ahogy tetszik) parancsot, így nem szükséges járőrbe küldeni az egységeket, ha szeretnénk párat elérhetőként tudni a pályán. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy marad az alap riasztási mód. Ennek fő oka, hogy így játszható maradt a multi. Két eltérő pálya van az alap (original) és a Deluxe játékmódokhoz. Telepités: Töröljük vagy a korábbi változatot, ha van. Csomagoljuk ki a 7z archívum fájlt (a Win RAR támogatja) és a kapott DEBRECEN MOD mappát helyezzük át az Emergency4 Mods mappájába, ügyelve arra, hogy annak a elérése a következő legyen: mods:\DEBRECEN MOD és NEM pedig mods:\DEBRECEN MOD\DEBRECEN MOD Installation: Unpack the 7z archive file (Win RAR support it) and the resulting DEBRECEN MOD folder move or copy to the Emergency4 Mods folder. Make sure that its reach is as follows: mods:\DEBRECEN MOD and NOT mods:\ DEBRECEN MOD\DEBRECEN MOD | |
|
Összes hozzászólás: 2 | |
| |